2014. július 6., vasárnap

807. Mindig "vonalban"



kép az internetről
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.
Ef 1:3-1

MINDIG "VONALBAN"
Nézem az embereket, a zajjal töltött utcákon, a zsúfolt buszokon, a vasbetonba zárt várótermek egyhangú félhomályában, a megállók kopott peronjain. Rohannak a munkahelyekre, találkozókra, bevásárolni, és közben telefonálnak. Szinte alig látok telefon nélküli embert, mintha már a technikának ezen eszköze nélkül nem is lehetne létezni. Elgépiesedett, urbanizálódott, mobiltelefonra épített, programozott, bábeli társadalom, amely önmaga alá gyűrte a csend szépségében megfogant lélektápláló harmóniát. Még átköszönni sem tudok a túloldalon elhaladó ismerősömnek, úgysem hallaná, mert annyira bele van merülve digitalizált online kommunikációjába. Mindenesetre keresem tekintetét, próbálkozom, amíg a látószögében vagyok, de fel sem néz, csak rutinszerűen ballag lehajtott fővel, s a járda gödreiben alvó ráncos képű víztócsákat tétován kerülgetve beszél és beszél. Vajon Istennel is ilyen aktív beszédkapcsolatban vagyunk, keressük, hívjuk óránként, vagy naponta? Kíváncsi lennék rá, hogyha a Teremtőnek lenne mobiltelefonja, a száma benne lenne könyvtárunkban? Agyonbonyolított életünkben Istennel léphetünk legegyszerűbben kapcsolatba, Ő éjjel-nappal "vonalban" van, sosem ad foglalt jelzést, és semmilyen tárgyi eszköz nem szükséges a Vele való beszélgetéshez.
Fogadd el Isten bocsánatát és bocsáss meg magadnak!
Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)

forrás: csendespercek.hu

1 megjegyzés:

  1. Ezzel a mobilos dologgal teljesen egyetértek, kedvem volna néha jól kidobni az erkélyen. Egy állandó készenléti helyzetet teremt. Imádom "véletlenül" itthon hagyni! :o) Még jó, hogy a kertben nem sok a térerő...oda is csak a fotózás kedvéért viszem.

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!